A
Mecsek Füszért Zrt. (székhelye: 7623 Pécs, Megyeri út 59. Cégjegyzékszám: 02-
.10-060013,
továbbiakban ZRT) a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény (továbbiakban: Tv.) 3.§. (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel, önként vállalva elkészítette üzletszabályzatát, amelyet a Tv. 10. §. (4) bekezdésére hivatkozva tájékoztatás céljából hozza nyilvánosságra.
Az Üzletszabályzatot a ZRT a Tv. 10. §. (4) bekezdése szerint megküldte a mezőgazdasági igazgatási szervnek is.
I. fejezet
Általános rendelkezések
1. Az üzletszabályzat hatálya
1.1. A jelen üzletszabályzat
időbeli hatálya 2010. február 1-től annak visszavonásáig áll fenn.
1.2. A jelen üzletszabályzat
személyi és tárgyi hatálya kizárólag azokra az üzleti partnerekre, és termékekre terjed ki, akik (amelyek) a Tv. hatálya alá tartoznak. A
ZRT a Tv. hatálya alá nem tartozó üzleti kapcsolataiban, szerződéseinél a hatályos jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyv (Ptk), a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII törvény, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV törvény és ezek végrehajtására kiadott más jogszabályok szerint jár el.
1.3. A jelen üzletszabályzat
területi hatálya kiterjed a ZRT székhelyére, fióktelepeire, üzleteire, működési területére.
2. Általános szerződési feltételek
2.1. Az üzleti partner az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet, vagy
fogyasztó (Ptk. 685. §.ának c-d. pontja), akivel/amellyel a ZRT üzleti kapcsolatba
kerül. Beszállító minden olyan üzleti partner, akivel a ZRT ilyen jellegű (a hivatkozott Tv. hatályába tartozó) szerződést köt.
2.2. A jelen üzletszabályzat tartalmazza azokat az általános szerződési feltételeket, mely alapján a ZRT a későbbiekben részletezett tartalommal és feltételek mellett az üzleti partnerrel tárgyalásokat folytat, vagy szerződést köt.
2.3. A ZRT és a Beszállító között létrejött szerződésben nem szabályozott kérdésekre a jelen üzletszabályzat, továbbá a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
2.4. A ZRT és a Beszállító között létrejött szerződésben utalni kell arra, hogy a ZRT az általános tájékoztatási kötelezettségének eleget téve a Beszállítóval megismertette az üzletszabályzatát, aki/amely annak megismerését és az abban foglaltak elfogadását aláírásával igazolja.
2.5. A ZRT internetes honlapján úgy köteles üzletszabályzatát elhelyezni, hogy az az üzleti partner számára hozzáférhető legyen. A ZRT köteles az üzletszabályzatát minden érdeklődő számára betekintésre átadni, igény szerint az üzleti partner részére díjtalanul kiadni vagy megküldeni.
2.6. A ZRT és a Beszállító között létrejött szerződés időtartama alatt azon üzletszabályzat érvényes és hatályos, amely a szerződés megkötésének napján az internetes honlapon hatályban volt, kivéve, ha a Beszállító utóbb a módosított üzletszabályzat alkalmazásához írásban a hozzájárulását adta.
3. Az üzletszabályzat módosítása
3.1. Az üzletszabályzatot a ZRT bármikor egyoldalúan módosíthatja, amelyet köteles nyilvánosságra hozni. A módosítás a nyilvánosságra hozatal napjától hatályos.
3.2. A ZRT köteles üzletszabályzatának módosításáról mindazokat a az üzleti partnereket haladéktalanul értesíteni, akikkel/amelyekkel szerződést kötött vagy tartós üzleti, kereskedelmi vagy gazdasági kapcsolatban áll. Az értesítésben a ZRT-nek határidőt kell biztosítania a Beszállító részére (15 nap), hogy írásban nyilatkozzon, hogy a megváltozott üzletszabályzat ismeretében folytatni kívánja-e a ZRT-vel az üzleti kapcsolatát. A Beszállító válaszától függően kerül sor a ZRT és a Beszállító üzleti kapcsolatának folytatására vagy megszüntetésére.
3.3. Az Üzletszabályzat módosítása a már megkötött szerződésekre csak abban az esetben terjed ki, ha a módosítást a szerződő fél a Ptk. szabályai szerint elfogadta.
II. fejezet
A ZRT forgalmazói magatartása
4. A ZRT a Tv. hatálya alá tartozó üzleti kapcsolataiban arra törekszik, hogy a Beszállítók a ZRT érdekeltségi körébe tartozó üzletek és franchise partnerek Coop üzleteibe versenyképes piaci feltételek mellett szállítsák be termékeiket. Célja ezen termékek forgalmának növelése, a végső fogyasztók ezen termékekkel történő színvonalas kiszolgálása. Abból indul ki, hogy ezen cél a Beszállítók érdekeit is szolgálja, ezért a kölcsönös érdekeltség alapján e termékek értékesíthetőségét elősegítő szolgáltatásokkal a Beszállítókkal együttműködik. A ZRT szerződései megkötésekor a Beszállítókkal a kölcsönös gazdasági előnyök elérését tűzi ki célul, és nincs szándékában a Beszállítókkal szemben tisztességtelen magatartást tanúsítani. Ennek megfelelően:
4.1. nem alkalmaz egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást eredményező feltételeket a Beszállítóval szemben és nem is kíván elfogadni a Beszállító számára egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást eredményező feltételeket sem;
4.2. nem alkalmaz olyan szerződési kitételt – ide nem értve a hibás teljesítéssel kapcsolatos kötelezettséget –, amely a Beszállító által leszállított termékeknek a) a Beszállító általi kötelező visszavásárlását vagy visszavételét, illetve
b) a beszerzési árhoz képest – a termék tulajdonságaiból, a Beszállító általi további felhasználhatóságából eredően – nem megfelelő mértékben csökkentett áron történő visszavásárlását vagy visszavételét írja elő;
4.3. a kizárólagosan ZRT üzleti érdekeit szolgáló költségeket – így különösen üzletlétesítéssel, üzemeltetéssel, működéssel összefüggő költségek – részben vagy egészben, harmadik közreműködő szereplő igénybevételével történő módon sem hárítja át a Beszállítóra;
4.4. a ZRT a Beszállítóinak körébe- vagy a terméknek az árukészletbe való bekerülésért, illetve ott tartásáért – saját maga, vagy harmadik közreműködő szereplő igénybevételével történő módon –nem számít fel díjat a Beszállítónak;
4.5. a ZRT részéről vagy harmadik közreműködő szereplő igénybevételével történő módon
a) ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásért,
b) a ZRT által a végső fogyasztó részére történő értékesítéssel összefüggő és
a Beszállító számára többletszolgáltatást nem nyújtó tevékenységért – így különösen a terméknek a Coop üzletekben meghatározott helyen, a Beszállító számára többletszolgáltatást nem nyújtó módon való kihelyezéséért –,
c) a Beszállító által nem igényelt, illetve érdekeit nem szolgáló szolgáltatások igénybe vételéért, illetve e szolgáltatásokért,
d) a Beszállító által igényelt és a ZRT által ténylegesen nyújtott, a termék forgalmazásához kapcsolódó szolgáltatásért azzal nem arányos díjat – semmilyen jogcímen – nem számít fel a Beszállítónak;
4.6. a ZRT az általa a végső fogyasztónak nyújtott árengedményhez az árengedmény fogyasztó irányába történő nyújtásának időtartamától eltérő, annál hosszabb időtartamra vonatkozó – akár részleges mértékű – Beszállítói hozzájárulást, vagy a ZRT által a végső fogyasztónak nyújtott árengedménynél nagyobb mértékű Beszállítói hozzájárulást nem köt ki;
4.7. a ZRT a saját működési körébe eső jogszabálysértés miatt hatóság által a ZRT-vel szemben alkalmazott jogkövetkezményből eredő költségeket nem hárítja át a Beszállítóra;
4.8. a termék ellenértékének – hibás teljesítés esetének kivételével – a Beszállító részére az átvételt követő harminc napon belüli kifizetésére szerződik;
4.9. nem ír elő kedvezményt arra az esetre, ha a ZRT pénzügyi teljesítése a fizetési határidőnek megfelelően történik;
4.10. nem zárja ki a késedelmi kamat, kötbér vagy más szerződésbiztosító mellékkötelezettségnek a ZRT-vel szembeni alkalmazhatóságát;
4.11 a CH és ZRT márkaneve alatt készített termék kivételével a Beszállító részére nem köt ki kizárólagos értékesítési kötelezettséget.
4.12. a ZRT és a Beszállító között írásba nem foglalt szerződési rendelkezéseket kizárólag a Beszállító egyetértésével alkalmaz, de abban az esetben, ha a Beszállító az írásba foglalást kéri, a Beszállító erre irányuló kérésétől számított három munkanapon belül azokat írásba foglalja;
4.13 a ZRT a termékkel kapcsolatos megrendelését, illetve annak megváltoztatását ésszerű határidőn belül közli;
4.14. a ZRT egyoldalú szerződésmódosítást nem kezdeményez az általa, objektíven nem igazolható és a ZRT működése szempontjából külső eseményre nem visszavezethető okból;
4.15. a nyilvánosságra hozott üzletszabályzattól nem tér el,
4.16. a Beszállító jogszerű védjegyhasználatát nem korlátozza, sőt a fogyasztók által megszokott, és kedvelt védjegyek alkalmazását szorgalmazza,
4.17. a ZRT tisztességtelen forgalmazói magatartást tartalmazó, illetve a Tv-ben szereplő tilalom megkerülésére irányuló szerződési feltételeket nem alkalmaz.
III. fejezet
A ZRT és a Beszállító közötti szerződések általános szabályai
5. A szerződés tartalma
5.1. A ZRT és a Beszállító között megkötendő szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, a jogszabályok keretei között. A szerződésben általuk nem szabályozott kérdésekben a Tv., a Ptk. vonatkozó szabályai, és az üzletszabályzat feltételei megfelelően irányadóak.
5.2. A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.
5.3. A feleket tájékoztatási kötelezettség terheli a szerződés szempontjából beálló minden lényeges változásról úgy, hogy a tájékoztatásra a másik fél időben válaszolhasson. Ha valamelyik szerződő fél tévedésben van, akkor is, ha a tévedést nem a másik fél, hanem harmadik személy okozta, a tévedésére fel kell hívni a figyelmét.
5.4. A felek kötelesek szerződő partnerüket értesíteni, ha címük, székhelyük, cégnevük megváltozik, ha vezető tisztségviselőjük személyében változás áll be, ha a képviseleti jogosultsággal megbízottak személyében változás áll be, továbbá az ügylettel kapcsolatban bármely lényeges változás bekövetkezett vagy be fog következni. Vita esetén lényeges változáson mindazokat a változásokat érteni kell, amelyek az ügylet megvalósulását részben vagy egészben megakadályozhatja.
6. A szerződés és a tájékoztatás írásbelisége
6.1. A ZRT és a Beszállító a közöttük megkötendő szerződésnél és az ehhez kapcsolódó tájékoztatásnál a kötelező írásbeliséget kötik ki. Írásbeliségnek kell tekinteni az ajánlott vagy tértivevényes, a postakönyvvel megküldött vagy közvetlen átvételt tanúsító levelet, a telefaxon, vagy e-mail-ben megküldött értesítést, ha annak megérkezését a másik fél nyolc órán belül, de legkésőbb a következő munkanapon ugyanilyen formában visszaigazolta. Írásbelivel egyező az a telefonon történő tájékoztatás is, ha a másik fél a telefonon kapott tájékoztatást azonnal vagy haladéktalanul (ugyanazon a munkanapon, de legkésőbb két órán belül) visszaigazolta.
6.2. Ha valamelyik fél tájékoztatását a másik fél kettő munkanapon belül nem vetette el, azt úgy kell tekinteni, hogy azt tudomásul vette. A határidőt az átvételtől, kézhezvételtől kell számítani.
7. Képviselet
7.1. A felek kötelesek meggyőződni arról, hogy a másik felet teljes képviseleti jogosultsággal felhatalmazott személy képvisel-e, és jogosultak egymástól kérni a képviseleti jog megfelelő igazolását (aláírási címpéldányt vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban foglalt meghatalmazást).
7.2. A felek mindaddig kötelesek a hozzájuk hitelt érdemlően bejelentett képviselőket képviselőként elfogadni, míg e személyek képviseleti jogát a Cégjegyzék tartalmazza, vagy aláírási jogosultságukat írásban vissza nem vonják.
7.3. A ZRT nem felel az olyan hamis vagy hamísított megbízás teljesítéséből eredő jogkövetkezményekért, amelyek hamis vagy hamisított voltát a kellő üzleti gondosság mellett sem lehetett felismerni.
8. Titoktartás
8.1. Mind a szerződésben rögzített, mind pedig az azzal kapcsolatban szóban elhangzott nyilatkozatokkal összefüggő összes információ a Ptk 81. §-a szerinti üzleti titoknak minősül. Ezen információkat a felek kötelesek megőrizni a szerződés megszűnését követően is. Amennyiben valamelyik fél titoktartási kötelezettségét megszegi, úgy az ebből eredő kárért felel.
8.2. A titoktartási kötelezettség alól a jogszabályok szerint lehet felmentést adni, illetve információkat kiadni.
9. Közreműködők igénybevétele
9.1. A ZRT a Coop franchise tagja és a CO-OP Hungary Zrt. (továbbiakban: CH), mint franchise gazda közreműködője, saját hálózatánál átvevője. A CH a Coop franchise gazdája, és a keretszerződéseit általában a franchise tagokkal kötött un. franchise szerződés alapján a saját nevében köti meg. A szerződések teljesítéséhez közreműködőket, a ZRT régiós szervezetként, mint más önálló jogi személyt veszi igénybe.
9.2. A ZRT a CH által kötött keretszerződések reá eső részeiért és az általa megkötött szerződésekért közreműködőként a (keret)szerződésekben foglalt feltételek betartásáért vállal felelősséget.
9.3. A Beszállító a CH-val kötött keretszerződése alapján jogosulttá válik a ZRT-vel eseti szerződéseket kötni, vagy eseti megrendeléseket teljesíteni. Az eseti szerződések, illetve a keretszerződés szerint elküldött eseti megrendelések teljesítésével kapcsolatban közvetlenül a közreműködők állnak helyt.
9.4. A ZRT a CH által kötött keretszerződést magára vonatkoztatva betartja.
10. Felelősségi szabályok
10.1. A ZRT és a Beszállító a megkötött szerződések teljesítése során a tőle elvárható gondossággal köteles eljárni.
10.2. A ZRT megtéríti a Beszállítónak mindazt a bizonyított kárt, amelyet magatartásával, közrehatásával vagy mulasztásával okozott.
10.3. A ZRT a közreműködője által a ZRT szerződése alapján megkötött eseti ügyleti jogkövetkezményekért nem felel. Nem felel a ZRT azért a kárért, melyet olyan külső körülmények okoztak, melynek bekövetkezéséért nem vonható felelősségre. Ezek többek között, de nem kizárólag a következők: vismaior, háború, lázadás, polgári megmozdulás, szabotázs, sztrájk vagy bármilyen egyéb ok, melynek bekövetkezése a ZRT döntési hatókörén kívül esik.
10.4. A szerződő felek külön-külön is felelnek a szerződés megkötése során közölt adatok valódiságáért. A szerződéskötés kapcsán a Beszállító részéről adott valótlan vagy megtévesztő tájékoztatásból eredő jogkövetkezményekért a Beszállító felel.
10.5. A ZRT a szerződés megkötésekor nem köteles megvizsgálni a Beszállító által közölt és általa hivatkozott további szerződések meglétét, annak érvényességét vagy hatályosságát.
11. A ZRT Beszállítóinak körébe való bekerülés és onnan való kikerülés feltételei:
A ZRT a CH által megkötött országos keretszerződés feltételei szerint a Beszállítót szállítóként ismeri el és vele ezen (keret)szerződés feltételei szerint, mint Beszállítóval tart kapcsolatot.
A ZRT Beszállítóinak körébe történő régiós bekerülés feltétele az, hogy a megkeresett, vagy jelentkező Beszállító a ZRT részére kellő információkat szolgáltasson az általa beszállítandó termékekről, a beszállítás feltételeiről, és azokban közöttük megegyezés szülessen. Ennek során különösen az alábbi feltételek Beszállító általi teljesíthetősége szükséges:
• A Beszállító a ZRT számára szükséges mennyiségű árualapot képes legyen biztosítani, mind az induló feltöltés, mind a későbbi forgalmazás során.
• A Beszállító igazolni tudja, hogy rendelkezik a gyártáshoz szükséges hatósági engedélyekkel és azokat kiegészítő minőségvédelmi tanúsítványokkal.
• A Beszállító az általa ajánlott terméket a Coop bolti igényeknek és a hatósági előírásoknak megfelelő csomagolással, illetve gyűjtőcsomagolással szállítsa le.
• A Beszállító a termékekhez olyan versenyképes átadási árakat (beleértve a listaárhoz képest nyújtott engedményeket, számlában adott engedményeket) biztosítson, vagy az elvárt forgalmi nagyságrendhez és/vagy forgalom növekedéséhez igazodó utólag adott engedményeket nyújtson ami által a ZRT boltokban a forgalmazás versenyképessége megteremtődik.
• Adott termékkategóriában a termékekre valós vásárlói igény legyen.
• Adott termékkategóriában a Coop által a termékkategóriára szánt polchelyből legyen még szabad kapacitás
• Jelen Üzletszabályzat figyelembevételével a termékek szállítására megállapodás jöjjön létre.
A ZRT boltoktól az adott Beszállító vagy terméke kikerül, amennyiben:
• A szerződés megszűnik (ld. az Üzletszabályzat 13. fejezete).
• A szerződő Felek a termék(ek) forgalmazás(ának) feltételeiben nem tudnak megegyezni
• A termék iránt a vásárlói kereslet megszűnik, vagy radikálisan csökken.
• A Beszállító nem képes a ZRT boltok igényeinek megfelelő mennyiségű és/vagy minőségű termék szállítására.
• A Beszállító terméke(i)re vonatkozóan a szakhatóságok forgalomba hozatali tilalmat rendelnek el.
12. A Beszállító által a ZRT-től igénybe vehető szolgáltatások és azok feltételei, a szolgáltatásért fizetendő legmagasabb díjak:
A díjak maximális díjak, és a szerződéskötés során – a szerződés egyéb feltételeire is tekintettel – a felek ennél alacsonyabb összegben is megállapodhatnak. A szolgáltatás és a díjak szakmai tartalmát a szerződések tartalmazzák.
12.1. Piacszervezési szolgáltatás
A ZRT a rendszerébe tartozó Megrendelők üzleteinek áruellátása érdekében piacszervező tevékenységet folytat, amely lehetővé teszi Szállító számára, hogy a ZRT rendszerbe tartozó Megrendelők részére egységes, keretszerződésben rögzített feltételekkel szállítsa termékeit. A ZRT piacszervező tevékenysége során – figyelembe véve a piaci verseny körülményeit – a ZRT üzleteinek egyes akciós áruértékesítéseit a közvetítésével biztosított árualapokhoz nyújtott engedményekkel is támogatja. Szállító – figyelembe véve, hogy a ZRT ezen szolgáltató tevékenysége közvetlenül, vagy közvetve a Szállító által szállított termékek értékesíthetőségét segíti elő – a ZRT részére piacszervezési díjat fizet. A piacszervezési díj legmagasabb mértéke: a Beszállító által beszállított nettó áruérték 1,0 %-a + Áfa.
12.2. Bolti marketing szolgáltatás
A Coop üzletek bolti (többlet)szolgáltatása, a Beszállító által szállított termékeknek a ZRT és a Beszállító által megállapított mértékben történő bolti szintű megjelenítése annak érdekében, hogy a termékek eladását előmozdítsák. A ZRT biztosítja az érdekkörébe tartozó Coop üzleteknél azt, hogy a Beszállító egyeztetett módon, feltételekkel a választéktartást szúrópróbaszerűen ellenőrizhesse. A ZRT a Beszállító igénye szerint vállalkozik arra, hogy a Beszállító által szállított termékeket a bolti eladótéri polcfelület meghatározott részén, meghatározott mennyiségben helyezi el. Ezen szolgáltatásért a Beszállító térítést fizet bolti marketing díj címén. A bolti marketing díj legmagasabb mértéke: a Beszállító által beszállított nettó áruérték 30 %-a + Áfa.
12.3. Reklám-marketing szolgáltatás
Amennyiben a Beszállító új termékének piaci bevezetését, vagy termékei forgalmának akciós, vagy promóciós forgalmi növelését a ZRT által szervezett közös reklám és marketing tevékenységgel kívánja támogatni, úgy a ZRT reklám
megjelenést biztosít szolgáltatásként a Beszállító számára. A reklám és marketing tevékenységet a ZRT illetve franchise partnerei egyeztetett módon végzik a hatékonyság növelése érdekében. A Beszállítónak jogában áll önálló reklám és marketing tevékenységre, a közös reklám és marketing tevékenységhez azonban, figyelembe véve a ZRT reklám és marketing szolgáltatásait a Beszállító reklám- marketing díjat fizet, melynek mértéke:
Hirdetés maximális díja: 250,000 Ft + Áfa / képhely.
A promóció bonyolításának maximális díja: 1,600,000. Ft. + Áfa, mely nem tartalmazza a nyereménytárgyak és az igénybe vett médiafelületek értékét. A Coop láncban megvalósított, termékek promóciós vásárlásösztönző nyereményjátékairól, vagy más akcióról eseti vagy keretszerződést kell kötni, melyben a Felek az igények és lehetőségek ismeretében megegyeznek a részletes tartalomról (időtartam, nyereménytárgyak, szervezés, stb.) és a szolgáltatás ellenértékéről. (Promóciónak tekintjük az árubemutatókat és bolti külön megjelenítést is.)
12.4. Logisztikai szolgáltatás
Amennyiben a Beszállító az általa szállított termékek jellege, vagy a ZRT-vel kötött megállapodásban foglaltak szerint a termékek üzletbe szállítására vállalkozott, és Felek a nettó ár megállapítása során az üzletekbe történő szállítást vették figyelembe, azonban ettől eltérően a CH vagy a Coop régiós szervezetek, vagy vevőközpont raktárába szállít, és az üzletekbe történő szállítás a ZRT által történik, úgy Beszállító ezen szállítási többletköltségek fedezetére, vagy utólag adott engedményként visszatérítést, vagy a logisztikai szolgáltatásért logisztikai díjat fizet. A logisztikai díj maximális mértéke: a Beszállító által beszállított nettó áruérték 15%-a +Áfa.
13. A szerződés megszűnése
13.1. A ZRT és a Beszállító között létrejött szerződés annak teljesítésével megszűnik. A szerződés teljesítés nélkül is megszűnik:
a) a felek közös megegyezésével,
b) a szerződés rendes vagy rendkívüli felmondásával,
c) a Beszállító természetes személy meghal, vagy cselekvőképtelenné, vagy korlátozottan cselekvőképessé válik,
d) a jogi személy megszűnik, kivéve ha jogutódja van.
13.2. Ha a felek a szerződést azonnali hatállyal felmondják, kötelesek teljesíteni a már leadott megrendeléseket illetve elfogadni a folyamatban levő szállításokat.
13.3. A felmondás jogának korlátozása vagy kizárása semmis, folyamatos jogviszonynál azonban a felek a felmondás jogának korlátozásában megállapodhatnak.
IV. Fejezet
Záró rendelkezések
14.1. A sérelmet szenvedett Beszállító a forgalmazói magatartás tisztességtelenségére alapított polgári jogi igényét közvetlenül a bíróság előtt érvényesítheti.
14.2. Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv eltiltja a ZRT-t az üzletszabályzatban szereplő rendelkezés alkalmazásától, mert az nem egyértelmű megfogalmazású, a szolgáltatás, illetve ellenszolgáltatás nincs pontosan meghatározva vagy a ZRT által felszámított díj nem költségarányos, a ZRT az üzletszabályzatát a Tv. rendelkezésinek megfelelő módon, a hatóság által megjelölt körben és keretek között módosítja